Bemutatkozó filmek      Fotógaléria      Hírlevél feliratkozás  

Őssejt levétel


Mi is pontosan az őssejt?

Az őssejtek a leginkább fejlődőképes sejtek, korlátlan osztódási képességgel rendelkeznek. Megjelennek minden többsejtű szervezet fejlődése során. A korai magzati fejlődés alatt ezekből alakulnak ki azok a speciális sejtek, amelyek alkotják a különböző szerveket. A specializálódott sejtek elvesztik további átalakuló képességüket. A végleges, felnőtt szervekben azonban mindig megmaradnak úgynevezett „szöveti őssejtek”.

Téves tehát az a nézet, hogy a felnőtt testben már nincsenek őssejtek. Az ember minden olyan szervében fellelhetők, ahol a szövet sejtjeit állandóan regenerálni kell. Így az izomban, a bőrben, de még az idegrendszerben is találtak őssejteket, amik képesek az adott szövetre jellemző specializálódott sejteket létrehozni. Az őssejteket regeneratív sejteknek nevezik, hiszen a felnőtt, érett szervezetben fő feladatuk, hogy sérülés esetén részt vegyenek a sejtek regenerációjában, pótlásában. A regeneratív orvoslás az őssejteknek ezt a tulajdonságát használja fel gyógyítási célokra.

Nyerhetők őssejtek felnőtt szervezetből is, akár a betegből vagy idegen, adományozó (donor) szervezetből is gyógyítási célokra. A rutin orvosi gyakorlatban a felhasznált őssejteknek több forrása lehet a szervezeten belül. Ezek közé tartoznak a csontvelő, – megfelelő körülmények között – a keringő vér, valamint a köldökzsinórvér.

Mik a köldökzsinórvér őssejtek előnyös tulajdonságai?
  • A köldökzsinórvér őssejtek levétele fájdalommentes eljárás, szemben a csontvelői őssejtek gyűjtésével, ami sebészeti beavatkozással történik.
  • Nagy előnye, egy saját legyűjtött köldökzsinórvér őssejt tartaléknak az, hogy szükség esetén azonnal felhasználható, hiszen a beteggel genetikailag teljesen egyező sejteket tartalmaz a minta. Így nem kell a hosszadalmas donorkeresési folyamatot végigvárni, esetlegesen csökkentve ezzel a gyógyulási esélyeket. Különösen nehéz lehet alkalmas donor felkutatása nemzetiségekhez tartozó betegek számára közösségi őssejtbankok segítségével. Ilyen esetekben a beteg ritka szöveti antigén tulajdonságokkal rendelkezik, tehát a tároltatott saját őssejtek előnye még nagyobb jelentőséggel bír.
  • A köldökzsinórvér őssejtjei nem csak abban különböznek a felnőtt korban később nehezebben nyerhető szöveti őssejtektől, hogy könnyebben és kockázatmentesen levehetők, hanem a sejtek korában is. A szöveti őssejtek, bár osztódási képességük elméletileg szinte korlátlan, velünk öregszenek és a minket ért károsodások a sejtek genetikai állományát is érinthetik. A köldökzsinórvér őssejtjei maximum 9 hónaposak, nagyon fiatal sejttípusok, osztódási képességük nagy, még sok sejtet tudnak létrehozni életük során. Emellett genetikai állományuk elméletileg környezeti károsodásoktól mentes.
  • A köldökzsinórvér őssejtek átültetésének előnye, hogy alkalmazása kapcsán ritkábban lép fel olyan betegség, mikor is a beültetett sejtek megtámadják a befogadó szervezet sejtjeit.

Hogyan történik a köldökzsinórvér gyűjtése?

A köldökzsinórvér őssejt gyűjtése a köldökzsinórvér minta nyerésére és tárolására irányuló egészségügyi szolgáltatás, amely magában foglalja:
  • a mintavételt a szülőszobán
  • a szűrővizsgálatok végzését az édesanyától levett véren
  • a köldökzsinórvér minta szállítását a feldolgozó laboratóriumba
  • a minta feldolgozását és fagyasztva tárolását és vérképző őssejt-tartalmának megállapítását.

A levétel értelemszerűen nem okoz fájdalmat sem az édesanyának, sem az újszülöttnek. Az őssejt gyűjtés ezen kívül biztonságos és kockázatmentes, a levétel csak a gyermek megszületése után kezdődik. A köldökzsinórvér gyűjtése egy speciális műanyag zsákba történik, amelynek egyik kimeneti csöve egy vérvételi tűhöz csatlakozik, amit a köldökzsinór vénájába tud az orvos beleszúrni. A tűn és a csövön keresztül a köldökzsinórvér a gyűjtő zsákba jut és néhány perc alatt összegyűlik az őssejteket tartalmazó kívánt vérmennyiség. Ezt követően a gyűjtőzsákot belehelyezik egy hőtartó táskába, amely a szállítás alatt biztosítja, hogy ne érje szélsőséges – se hideg, se meleg – hőhatás.

Hogyan történik a köldökzsinórvér feldolgozása és tárolása?

A levételt követő 24 órán belül futárszolgálat segítségével az őssejtbank laboratóriumába kerül a minta, ahol a hőtartó konténert munkatársunk nyitja ki először. A köldökzsinórvér feldolgozása során a magvas sejteket koncentráljuk és a készítményt a speciális fagyasztási eljárásra alkalmassá tesszük. Az ilyen módon fagyasztásra került mintát -190 °C-on tároljuk. A köldökzsinórvér ezen a hőmérsékleten elvileg korlátlan ideig megőrzi előnyös tulajdonságait. A laboratóriumok általában 20 évre vállalják a sejtek tárolását, és ha addigra nem kerültek még felhasználásra az őssejtek, akkor további megőrzését is biztosítani tudják.

Mire lehetnek jók a köldökzsinórvér őssejtek?

A köldökzsinórvér eredetű őssejtek terápiás felhasználási lehetőségei alapvetően megegyeznek a csontvelői őssejtekkel elvégezhető gyógyítási eljárások lehetőségeivel. Napjainkban a köldökzsinórvér eredetű őssejteket transzplantációs célra leggyakrabban a vérképzőrendszert vagy az immunrendszert érintő betegségekben valamint daganatos betegségek és bizonyos anyagcserebetegségek esetén alkalmazzák.

Igen fontos tény, hogy a megszületett gyermek eltárolt köldökzsinórvér eredetű őssejtjei nemcsak saját célra használhatók fel. Megfelelő immunológiai egyezés esetén egy beteg családtag (leginkább egy testvér) betegségének kezelésére szintúgy alkalmasak. Az eltároltatott köldökzsinórvér mintával kiküszöbölhető, hogy az esetleges csontvelő-donorként szereplő egészséges testvért megterhelő beavatkozásnak tegyék ki. Előny továbbá, hogy a Magyarországon tárolt köldökzsinórvér-minta használatával az átültetésig tartó időszak is jelentősen lerövidül.

Hogyan válasszunk őssejtbankot?

Szülőkké válva számos döntést kell meghoznunk gyermekünk helyett, próbáljuk tudásunk szerint a legszebb életet, egészséges jövőt biztosítani neki, ezért nem mindegy, hogy kire bízzuk a köldökzsinórvérből nyert értékes őssejteket. Amikor őssejtbankot választunk, célszerű alaposan utána nézni annak, hogy a választott szolgáltató tevékenysége megfelel-e az alábbi elvárásoknak:
  • Az őssejt-készítményt lehetőleg Magyarországon tárolja. Biztosítja, hogy a köldökzsinórvér szükség esetén gyorsan hozzáférhető és felhasználható legyen.
  • Szakmai kapcsolata van magyarországi transzplantációs intézetekkel.  Gondoskodik arról, hogy abban az esetben, ha a köldökzsinórvér minta felhasználása szükségessé válna, a magyarországi transzplantációs intézetek a terápiás célú felhasználásra valóban elfogadják az őssejt-készítményt.
  • A feldolgozást és a fagyasztva tárolást a transzplantációs intézetek igényeinek megfelelően végzi. A szolgáltatását a szakértői tudományos tanácsadói testület javaslatai alapján, az Európai Uniós és a magyarországi irányelvek szerint nyújtja.
  • Sejt-szeparációs eljárást alkalmaz. Az így feldolgozott őssejt-készítmény felel meg legjobban a Magyarországon is alkalmazott őssejt-terápiás gyakorlatnak.
  • Meggyőződik a köldökzsinórvér baktérium- és vírusmentességéről. Két, különböző időpontban elvégzett anyai vérvizsgálattal biztosítja, hogy a tárolásra kerülő őssejt-készítmény vérrel átvihető kórokozóval nem fertőzött. Az őssejt-donorok esetében az európai irányelvek és a hatályos hazai jogszabályok szerint a hosszú távú tároláshoz a fenti eljárás szükséges, és semmilyen más módszerrel nem váltható ki.
  • A szállítást minden egyes köldökzsinórvér minta esetében futárszolgálat végzi. A futárszolgálat gondoskodik arról, hogy a minta szakszerűen és a lehető legrövidebb időn belül jusson el a feldolgozó laboratóriumba.
  • A szállítás során a minta hőmérsékletét folyamatosan méri. Biztosítja az ellenőrizhetőségét annak, hogy a megőrizni kívánt őssejtek a számukra optimális körülmények között kerülnek a feldolgozó laboratóriumba.
  • A köldökzsinórvér feldolgozását 48 órán belül elkezdi. Ez felel meg a nemzetközi előírásoknak.
  • Az őssejt-készítményt két fagyasztózsákba és két ampullába töltve tárolja el. A két ampullányi készítményre a felhasználást megelőző ellenőrző vizsgálatok elvégzéséhez van szükség.
Bejelentkezés minden hétköznap 8-17 óráig. Schmidt Katalin: +36 70 772-4902
 
További részletekről tájékozódjon a Humancell Köldökzsinórvér Őssejtbank  honlapján! www.humancell.hu

<<Vissza az előző oldalra

Vendégkönyv Fórum Kalkulátorok Média Sikertörténetek
Róbert Károly Magánklinika - 1135 Budapest, Lehel út 59. Központi telefonszám: 06-1-451-2646 Fax: 06-1-452-9424 info@robertklinika.hu
Valid HTML 4.01 Transitional