III. trimeszter

Mikor beköszönt a harmadik trimeszter – hivatalosan a 28. héttől – a baba és vele együtt a pocak is gyorsabb növekedésnek indul. Ilyenkor a legtöbb kismama mozgása lelassul, már nem csak a lépcsőzés vagy az autóvezetés, hanem az addig egyszerű ülés is nehézkessé válhat. Az utolsó trimeszterben célszerű belátni, hogy ez az időszak már nem a sürgés-forgásról vagy nagy kirándulásokról szól, sokkal inkább a ráhangolódásról és a fészekrakásról.

A 36. hét közeledtével gyakoriak az alábbi tünetek:

  • fészekrakó ösztön: takarítás, lakás csinosítgatása,
  • még gyakoribbá válik a vizelési inger, hiszen a baba szinte már minden belső szervet nyom,
  • méhösszehúzódások jelentkezhetnek,
  • nagyfokú kimerültségérzet,
  • végtagok vizesedése, kéz-, lábdagadás és zsibbadás,
  • nehezebb az alvás a nagy pocakkal. 
Az utolsó hetek

Ezek hihetetlenül gyorsan eltelnek. Az utolsó hónapban ideje felkészülni lelkileg is a szülésre, nem utolsósorban pedig a szülést követő néhány hétre. Jó előre érdemes végiggondolni a folyamatokat, minél több helyes, objektív tudása van a szülés menetéről, annál magabiztosabb a kismama.

A legtöbb baba általában a 38-42 hét között születik meg, így nem árt időben összekészíteni a kórházi csomagot, ami jó, ha már 36. héten készen van. Ekkor már minden nap örökkévalóságnak tűnik, hiszen minden kismama türelmetlenül várja, hogy mikor pillanthatja meg végre a hőn áhított jövevényt.


|

telefonszámunk facebook_oldalunk blog_oldalunk Nálunk érdemes
világra jönni!
  • leftbgdolgimgrightbg
    Kovács Ervin Péter
    2012.04.15.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Tóth Laura
    2012.04.14.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Imre Bíborka
    2012.04.12.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Schreffel Anna
    2012.04.09.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Havasi Leo
    2012.04.10.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Egri Petra
    2012.04.11.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Koltai Dénes
    2012.04.07.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Pap Tibor András
    2012.04.07.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Sós András
    2012.04.06.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Varga Ajsa
    2012.04.05.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Varga György Martin
    2012.02.24.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Simon Sára
    2012.04.02.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Dezső Béla Bence
    2012.03.30.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Revuczky Noel
    2012.03.28.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Pataki Miklós
    2012.03.28.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Deák Dániel
    2012.03.28.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Fodor Bence
    2012.03.28.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Czinczki Kevin
    2012.03.26.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Bárdos Noémi Lea
    2012.03.22.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Revuczky Ruben
    2012.03.21.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Komjáthy Áron
    2012.03.20.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Bartha Borisz Barnabás
    2012.03.21.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Verhelst David
    2012.03.20.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Szabados Aliz
    2012.03.17.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Krémer Lili
    2012.03.19.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Deák Bié Áfra
    2012.03.18.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Handl Dorottya Mária
    2012.03.16.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Nádas Olivér
    2012.03.12.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Barabás Borbála
    2012.03.11.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Turoczy Luca
    2012.03.10.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Visztra Donát
    2012.03.08.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Kiss Szabó Hugó Pál
    2012.03.08.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Mizik Gergő
    2012.03.08.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Maus Virág
    2012.03.08.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Tóth József
    2012.03.06.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Erős Ágost Áron
    2012.03.02.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Fábián Angelika
    2012.03.02.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Lakatos Noah Dalys
    2012.03.01.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Orosz Barnabás
    2012.03.02.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Csibrik Fanni
    2012.01.14.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Endrődi Léna
    2012.02.14.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Bartus Benedek
    2012.02.27.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Hegedűs Zita Aida
    2012.02.27.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Gazdag Viktória
    2012.02.25.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Rákos Dániel
    2012.02.25.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Csillag Bence
    2012.02.24.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Gorodi Márk Dominik
    2012.02.23.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Sepler Kata
    2012.02.22.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Molnár Olívia Szilvia
    2012.02.22.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Nagy Regina Diána
    2012.02.15.
2350
Róbert Gidák száma: